Petőfi Sándor mellszobrát avatta fel Vasváron Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány Elnöke. A szoboravatás mellett bemutatásra kerültek a leendő vasvári népfőiskola tervei is, illetve díjazták a vasvári Kardos László Általános Iskola azon diákjait, akik kiemelkedő teljesítményt értek el az iskolában rendezett Petőfi-vetélkedőn.



Bár az időjárás mostohán fordult a vasváriakhoz és a város vendégeihez október utolsó napjának délelőttjén, azonban ez sem befolyásolta azt, hogy szép számban jelentek meg a helyiek, hogy részesei legyenek Vasvár legújabb köztéri szobrának átadójának a Békeház udvarán. A szobor a lakiteleki népfőiskola felajánlásából kerülhetett Vasvárra is, ezért köszöntőjében külön köszönetet mondott Tóth Balázs Vasvár város polgármestere. Őt követte V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, majd megtartotta ünnepi köszöntőjét Lezsák Sándor is. Az ünnepi szoboravatáson közreműködött a Vasvári Zeneiskola is, megzenésített Petőfi versekkel. Az eső elálltával végül lekerült a lepel Petőfi Sándor szobráról, mely a Csongrádon elő Lantos Györgyi szobrász munkája. Ezt követően a Békeház dísztermében megtekinthető volt a leendő vasvári népfőiskola leendő komplexumának makettje és tervei, majd egy jó hangulatú, kötetlen fogadás zárta az eseményt.
