
Varázsolja el szeretteit fondorlatos újdonságokkal
Amikor a szívünket-lelkünket beleadjuk az ételek és más finomságok elkészítésbe, akkor is jól jön egy kis fortély, szakmai fogás, amitől az eredmény még tetszetősebb, finomabb, szívet melengetőbb lesz.
Az élményprogramjainkon elsajátított technikákkal finomabbnál finomabb ételeket, süteményeket, italokat fog készíteni, remek hangulatban, kiváló szakemberekkel. Inspirálódjon, és megtanul mindent úgy elkészíteni, hogy az otthon is sikerüljön!
A tanfolyamok kis létszámúak, nekünk az Ön sikere a fontos.
A hangulat remek, a program pedig több mint kellemes időtöltés! Ráadásként még a hálás és boldog mosoly is az Öné lesz.
Válasszon közelgő programjaink közül!
Kiket várunk programjainkra?

Akár teljes kezdőket, előzetes tapasztalat nélkül

A gasztronómia szerelmeseit

Felfedezőket, akik szívesen ismerkednek újdonságokkal

Azokat, akik a tradicionális konyha ízeit keresik
Ajándékötletként válassza a Vasvár Népfőiskola utalványát!
A programok helyszíne az Ízes Vidék Gasztroműhely Oszkóban




Visszajelzések résztvevőinktől
Nagy öröm számunkra, hogy résztvevőink akár több tíz, száz kilométert utaznak, hogy részt vehessenek programjainkon
Tudnivalók a programokról
A workshopokkal kapcsolatos bővebb információt a lenti leírásoknál találja meg.
A kurzusok jellemzően 3-4 órás időtartamúak. Bizonyos programok több alkalmasak, ezt kérjük a megrendelés előtt nézzék meg.
A részvételi díj bruttó ár, a tanfolyamok ára tartalmazza:
- az elméleti oktatással egybekötött gyakorlati munkát,
- a termékek elkészítéséhez szükséges összes eszközt és alapanyagot,
- a tanfolyami oktató anyag írásos leírását,
- helyszíni frissítő fogyasztását.

Tradicionális húzott rétes készítés
Hagyományos ízek – sütés workshop
Időpont:
2025/03/22. (szombat) 09:00–13:00
2025/04/12. (szombat) 09:00–13:00
2025/05/23. (péntek) 15:00–19:00
Oktató: Séfelné Horváth Ilona & Sejber Alinka
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 18 800 Ft

Az olasz konyha varázsa
Utazás a hagyományok és ízek világában
Nemzetközi konyha
Időpont:
2024. november 16. (szombat) 10:00–18:00
-BETELT-
2024. március 16. (szombat) 9:00 – 13:30
2024. március 16. (szombat) 9:00 – 13:30
Amikor az olasz konyhára gondolunk, könnyű csupán a receptekre koncentrálni. Azonban, ha csak erre korlátozzuk a figyelmünket, elveszítjük az értékének egy lényeges részét. Az olaszok számára az étkezés egy rituálé, egy fontos pillanat, ahol minden részlet számít, az asztalterítéstől kezdve az ételek kiválasztásáig.
Az olasz gasztronómiai kultúra egyik alapvető aspektusa az ebéd és a vacsora közötti változatosság. Egy olasz soha nem eszik ugyanazt ebédre és vacsorára, és az ételek az évszakok szerint változnak: a nyári ételek frissítőek és könnyűek, míg a téli ételek gazdagabbak és laktatóbbak. Ezenkívül az étkezések gyakran társaságban zajlanak. A családok együtt étkeznek meghatározott időpontokban, megteremtve ezzel a közösség és a megosztás légkörét.
Menù (menü):
- L’antipasto (előétel): Antipasto di frutta autunnale a sorpresa (meglepetés őszi gyümölcsös előétel)
- Il primo piatto (első fogás): Ragù alla Bolognese (Bolognai ragu, friss tésztával)
- Il secondo piatto (főétel): Brasato al Barolo (Barolo borban párolt marha, polentával)
- Il dolce (desszert): Napoleone in bicchiere (Napoleon torta pohárkrém)
Az ételekhez választott olasz borok és prosecco kóstolása is a program része. Természetesen nem kötelező, de aki szeretné, gondoljon a közlekedésre!
Oktató: Szabó József & Christian Zanchetta
Részvételi díj: 22.000 Ft

Olasz pizza házilag
Nemzetközi konyha
Időpontok:
2024. október 12. (szombat) 10:00–18:00
-BETELT-
Oktató: Szabó József & Christian Zanchetta
Részvételi díj: 22.000 Ft

Grillázs fortélyok kezdőknek
Időpont:
2025/03/07. (péntek) 16:00–18:00
Grillázs fortélyok—Hogyan készül a pörkölttorta?
A grillázsból készült édesség látványos, különleges és roppant ízletes.
Tanfolyamunkon sajátítsd el a klasszikus alaptechnikát! Készíts grillázs virágot, amit magaddal is vihetsz!
Ismerd meg a pörkölttorta eredetét, készítésének titkait és a formázás lehetőségeit.
Kérjük, hozzatok magatokkal egy olyan dobozt, amelyben az elkészített szépségeket haza tudjátok vinni.
Oktató: Kovács Szilvia & Kovács Zoltánné Katalin
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 15 000 Ft

Kézművessajt-készítés
Zöldfűszeres lágysajt, grillsajt, gyúrt parenyica
Kézműves gasztroprogram
Időpont:
2025/03/29. (szombat) 10:00–15:00
2025/04/26. (szombat) 10:00–15:00
2025/05/17. (szombat) 10:00–15:00
Szeretnénk megmutatni nektek a sajt készítés világát, bebizonyítva, hogy a sajtkészítés nem is olyan nagy ördöngösség.
Az egyszerű emberek számára is elérhető eszközökkel készítjük a sajtokat úgy, ahogy még a nagymamáink készítették. Nem kell sokkal több mint egy nagyobb edény és egy fakanál. Célunk, hogy a sajtkészítés ne vesszen el, mint sok minden más hagyományos és kézműves tevékenység.
Egy házi sajt azért lesz sokkal ízesebb mert, nem gépek készítik hanem maga az ember a saját két kezével.
Gyere el hozzánk és győződj meg arról, hogy te is el tudod készíteni a saját ízlésvilágodnak megfelelő sajtot. Mi megtanítunk minden kis trükkre a sajtok világával kapcsolatban, és még egy szuper csapat/közösség részese is lehetsz.
A program során sajtkóstolót is biztosítunk a résztvevők számára.
Oktatók: Balogh Viktória és Riegler Róbert
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 22 500 Ft

Kovászoskenyér-készítés
Időpont:
2025/04/05. (szombat) 09:00–13:00
2025/05/24. (szombat) 09:00–13:00
Te is elgondolkodtál rajta, milyen lenne saját kenyeret sütni, de nem tudod hogyan kezdj bele a kovászolásba? Esetleg már meg is próbálkoztál a kenyérsütéssel, de nem lett olyan a végeredmény, amelyről álmodtál?
Az otthon sütött kenyérnek nincs párja. A frissen sütött kenyér illata beragyogja az egész napot. A kenyér tetejére „rajzolt” minták szebbnél-szebbé varázsolnak egy kis cipót is. Az első szeletek és az első harapások a magad által sütött kenyérből… Friss és ropogós és az íze semmihez sem hasonlítható. Ez ám a kenyér….
Ezek mellett pedig ott vannak a családtól, barátoktól, ismerősöktől kapott dícséretek. Talán még soha nem ettek ilyen finom, friss, ropogós kenyeret.
Egy kenyérsütő workshop alkalmával nálunk megtanulhatod mi az igazán finom kovászos kenyér „titka”!
Elsajátíthatsz minden fontos szabályt, praktikát a kovászolással kapcsolatban: hogyan indítjuk el a kovász nevelést, hogyan érdemes etetni, milyen fázisai vannak, stb.
Gyere el hozzánk, és sajátítsd el ezt a tudást, hogy elkápráztasd ismerőseid a friss, ropogós, illatos házi kenyér készítésével.
Kérjük egy kelesztőtálat vagy szakajtót és egy konyharuhát hozz magaddal a programra, amiben hazaviheted a tésztát!
Oktató: Harmath Éva
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 17 800 Ft
Ha érdekel, hogyan készül a méltán híres, de kissé hírhedt macaron, akkor gyere és tölts el egy délelőttöt a csodaszép Vasi Hegyhát szívében található oszkói Gasztroműhelyben! A jó hangulat, a vidámság és a hasznos tudás garantált.
Minden jelentkező egyénileg elsajátíthatja a macaron készítés fortélyait, emellett pedig megtanulunk ganache-t is készíteni, ami a macaron igazán finom, eredeti tölteléke.
A tanfolyam során kitérünk az esetleges hibákra, buktatókra, minden apró részletre, amelynek birtokában profi macaront tudsz készíteni.
A workshop végén természetesen nem maradhat el a kóstoló csomagolása sem, mellyel elvarázsolhatod családodat, barátaidat. Ehhez kérünk, készülj megfelelő légmentesen zárható dobozzal.
Szeretettel várunk!
Oktató: Sznopek Veronika, cukrász, a Mestercukrász gasztroreality győztese.
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 18 800 Ft

Farsangi fánk extrákkal
Időpont:
2025/02/28. (péntek) 15:00–18:30
Közeleg a farsang, de sosem lesz szalagos a fánk? Túl olajos, nem sül át, vagy elég? Ha ti sem találjátok a probléma nyitját, akkor jelentkezzetek és gyertek el hozzánk, Ili néni minden buktatóra kitér és megvilágosítja az eddigi sötét foltokat.
Kérjük a programra hozzatok magatokkal egy tálcát vagy dobozt, amelyben az elkészített finomságokat haza tudjátok vinni.
Oktató: Szabó Jánosné Ili néni
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 16 000 Ft

Fermentálás házilag
Kézműves gasztroprogram
Időpont:
2024. szeptember 27. (péntek) 15:00–17:00
-BETELT-
Oktató: Hajdú Veronika
Részvételi díj: 12.000 Ft

Kürtőskalács készítés
Időpont:
2025/05/09 (péntek) 17:00-19:00
A gasztronómia egy érdekes világába szervezünk most programot, melynek témája a kürtöskalács-készítés. A részvétel során különböző készítési technikákkal lehet megismerkedni. A fő cél, hogy otthoni körülmények között, sütőben is elkészíthető kalácsot készítsünk.
Minden vásári program során találkozhatunk kürtöskalács árusokkal, és a mennyei édesség csábító illata, minden kis vásározót elvarázsol. Ezt a hangulatot is szeretnénk megidézni, és minden otthonba becsempészni…
Amennyiben téged is megfogott ennek a hangulatnak a világa, és szeretnéd ezt otthonodban is megvalósítani akár egy családi vagy baráti rendezvény alkalmával, akkor itt a helyed nálunk.
Élményprogramunkon mindenki készít, kóstol és természetesen csomagolhat is az elkészült finomságokból. Kérjük a résztvevőket, hogy tálcát hozzanak magukkal!
Oktató: Prótárné Pintér Csilla & Prótár Róbert
Helyszín: Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó, Rákóczi u. 51.)
Részvételi díj: 14 000 Ft

Vegán ételek—az alapoktól
Időpont:
2025/03/21. (péntek) 15:00–19:00
Szeretnél betekintést nyerni a vegán konyha világába, de nem tudod, hol kezdd? Ezen az alkalmon megmutatjuk neked azokat az alapokat, amelyekkel könnyedén elindulhatsz, és a saját igényeid szerint építheted tovább a tudásodat.
A workshop fő témája a tejtermékek növényi alapú helyettesítése, hiszen ez az egyik leggyakoribb kérdés a vegán konyhában. Olyan alapkészítményeket tanulunk meg elkészíteni, amelyek sokoldalúan felhasználhatók, és a mindennapi főzést is megkönnyítik.
A program során együtt elkészítünk
- háromféle növényi tejet, amelyeket rögtön kipróbálunk, mennyei puding formájában
- egy krémes vegán tejfölt, amelyet egy finom rakott zöldségételhez használunk fel
- egy ízletes salátaöntetet, hogy a friss zöldségek is szerepet kapjanak az étkezésben
- egy fűszeres vegán körözöttet, melyen keresztül megismerkedünk a tofuval, egy sokoldalúan felhasználható és tápanyagokban gazdag alapanyaggal.
Ez a workshop nem csupán receptekről szól – célunk, hogy egy olyan stabil kiindulópontot adjunk, amelyből bátran tovább kísérletezhetsz és építkezhetsz a saját konyhádban. Ha érdekel a növényi alapú táplálkozás, vagy egyszerűen csak szeretnél új ízeket és technikákat kipróbálni, itt a helyed, várunk szeretettel!
Részvételi díj: 16 000 Ft

Halételek—Komáromi Márton séffel
Időpont:
2025/03/17. (hétfő) 17:00–20:00
A programon az alábbi 3 halas fogás lesz terítéken:
• Citrusos lazac tatár, ropogós kenyérrel és paradicsom salátával
• Pisztráng karamelizált káposzta főzelékkel, napraforgó pralinével és pirított napraforgómaggal.
• Harcsa paprikás juhtúrós sztrapacskával
Ezeken a fogásokon keresztül a résztvevők megtanulhatják a halak előkészítésének és sütésének alapjait, valamint néhány különleges technikát is elsajátíthatnak, amelyekkel lenyűgözhetik vendégeiket. A workshop során részletesen bemutatásra kerülnek a különböző halfajták és azok jellemzői, továbbá megosztunk néhány hasznos tippet is a hal frissességének és minőségének megőrzéséhez. Az esemény végén a résztvevők közösen elfogyaszthatják az elkészült ételeket, melyek ízletes és látványos zárása lesz a napnak.
Részvételi díj: 19 800 Ft

Vadhús különlegességek
Időpont:
2025/04/28. (hétfő) 17:00–20:00
Az ősz egy csodálatos időszak a vadászok számára. Az erdők színpompás színekbe borulnak, a levelek lehullanak és a vadak aktívvá válnak. Nem csak ősszel lehet vadhúst fogyasztani, hanem az év minden szakaszában is. Az erdőben eltöltött napok élményekkel és izgalmakkal teli kikapcsolódást jelentenek mindenki számára. A vadászat azonban nem csak a sportról szól, hanem a vadászott állatok húsának elkészítéséről is. Ezen a workshopon a vad húsok tökéletes elkészítését mutatjuk be Komáromi Márton séffel. Három komplett tányért tervez elkészíteni a résztvevőkkel éttermi szinten, de otthoni megvalósítással.
- Szarvas tatár-petrezselyem emulzió-pirított zsemle korong-tojás gél
- Vaddisznó gerinc-pirított nudli-tejszínes gomba mártás
- Fácán mell/ Rántott fácán comb-burgonya krém-lilahagyma lekvár
Részvételi díj: 20 800 Ft

Húsvétváró menü—Komáromi Márton séffel
Időpont:
2025/04/07. (hétfő) 17:00–20:00
Készülj velünk a húsvétra egy kulináris program keretein belül, ahol közösen sütünk-főzünk, krémeket készítünk és zöldségeket savanyítunk! Workshopunkon hagyományos és különleges húsvéti finomságokat készítünk együtt, hogy az ünnepi asztalra valódi ínyencségek kerüljenek.
- Fonott kalács
Közösen dagasztjuk, fonjuk és sütjük meg a tökéletes, élesztős vajas kalácsot, amely az ünnepi reggeli elengedhetetlen része. - Húsvéti tojáskrémek—öt különböző változatban!
Klasszikus tojáskrém mustárral
Pikáns tojáskrém frissen reszelt tormával
Krémes majonézes tojássaláta
Francia stílusú tojássaláta (gribiche)
Kaszinótojás ínycsiklandó tartármártással - Savanyított zöldségek – friss, roppanós húsvéti köretek
Francia savanyítólé készítése
Ízletes hagymasaláta
Zamatos paradicsomsaláta
Különleges tökmagolajos babsaláta - Répatorta
A húsvéti desszert sem maradhat el! Egy klasszikus, fűszeres és krémes répatortát készítünk, ami tökéletes lezárása az ünnepi lakomának.
Részvételi díj: 19 800 Ft
Regisztrálni az alábbi űrlapon lehet. A kurzusokon a résztvevők száma korlátozott. Az egyes workshopokra vonatkozóan a szabad helyeket az űrlapon tudja követni. Jelenleg csak az itt látható szabad helyek állnak rendelkezésre.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jelentkezés a regisztrációs díj befizetésével válik érvényessé.
A regisztrációval kapcsolatos további kérdéseire a Gyakran ismételt kérdéseknél talál választ.
Élményt ajándékozna?

Az alábbi lehetőségek közül választhat:
- Ha egy Ön által választott, konkrét foglalkozással szeretné meglepni szeretteit, barátait, akkor azt az alábbi jelentkezési lapon jelezze az „Ajándékba, másnak veszi a workshopot?” megjelölésével.
- Ha workshopjainkat ajándékba szánja, de nem tudja eldönteni, az ajándékozott melyik workshopnak örülne a legjobban, lehetősége van különböző értékű Ajándékutalványok vásárlására is. Ehhez kérjük kattintson IDE!
Az ajándékutalványok beváltása átmenetileg szünetel!
Megértését köszönjük!
Hamarosan elindul a 2. gasztroműhely is. Ossza meg velünk a véleményét, milyen programokon venne részt szívesen?
A programok helyszíne: az Ízes Vidék Gasztroműhely
- Címünk: 9825 Oszkó, Rákóczi u. 51.
- Kapcsolattartó: Bohárné Szabó Mónika
- E-mail: uh.ravsavofpen@akinom.enrahob
- Telefon: 0630/095-2701
Gyakran ismételt kérdések
Azonnali bankkártyás fizetéssel, vagy banki átutalással, mely választása esetén a fizetési határidő 3 nap. A regisztrációs díj bruttó ár.
A fizetési határidő elmulasztása esetén jelentkezését töröljük. Ezt követően a lenti jelentkezési űrlapon ismét foglalhatóvá válik ez a hely, mások számára is.
Ezekre a programokra nem lehet készpénzes fizetéssel jelentkezni. Kérjük válassza a bankkártyás fizetést vagy a banki átutalást.
- az elméleti oktatással egybekötött gyakorlati munkát,
- a termékek elkészítéséhez szükséges összes eszközt és alapanyagot,
- a tanfolyami oktató anyag írásos leírását,
- helyszíni frissítő fogyasztását.
Mindenképpen olyan ruhában, amelyben kényelmesen, komfortosan érzi magát, A ruhát védő kötényt természetesen biztosítunk a workshop idejére, de a konyhai munka során lehetséges, hogy a saját ruha is szennyeződik bizonyos mértékben a kötény által nem fedett helyen.
Legkorábban a kurzus kezdése előtt fél órával tudjuk fogadni, de legalább 15 perccel a kezdés előtt kérjük, hogy érkezzen meg.
Igen, a műhely előtt kialakított parkolókban lehetséges a díjmentes parkolás.
A tanfolyam kölcsönös bemutatkozással kezdődik, majd az oktató szóban bemutatja és elmagyarázza az órán elkészítendő ételeket, a hozzá felhasznált alapanyagokat és eszközöket, ezt követően a résztvevők csoportosan vagy egyénileg ( feladat jellegéhez igazodva) készítik el az ételt ( ételeket).
Természetesen valamennyi közösen vagy egyénileg elkészített étel hazavihető, amennyiben az étel jellege erre lehetőséget biztosít (kivétel a közösen főzött és elfogyasztott ételek). Környezetünk védelme érdekében örülünk ha hoz magával újrafelhasználható csomagolóanyagot.
Igen, lehetőség van egyéni/privát workshopok, illetve egyedi (pl. céges csapatépítők, baráti társaságok számára szóló, stb…) foglalkozások megrendezésére is maximum 12 fő-ig. Ezen foglalkozások árai, a létszám, az időtartam és a tematika függvényében személyre szabottan kerülnek kialakításra, így amennyiben ilyen jellegű eseményt szeretne igényelni, a részletek egyeztetéséért kérjük, írjon az alábbi e-mail címre:………….
Sajnos kísérő / megfigyelő jegy vásárlására nincs lehetőség. Amennyiben ismerős is szeretne részt venni a kurzuson erre egy teljes árú jegy megvásárlásával van lehetőség. A helyszínen történő regisztráció és fizetés nem lehetséges.
A tanfolyamokon készített ételek nagy része tartalmaz allergén összetevőt. Kivételt képeznek ez alól a különleges táplálkozási igényekre épülő gasztrokurzusok.
A workshop időpontja legkésőbb a rendezvényt megelőző 7 nappal mondható le, vagy foglalható át egy másik időpontra.
Az esemény kezdő napjához képest 7 napon belüli lemondás esetén annak díját nem áll módunkban visszafizetni.
Sajnos ez esetben erre a programra már nincs szabad helyünk. Érdemes visszalátogatnia, mert lemondás esetén a felszabaduló helyre ismét lehet regisztrálni, illetve azokat a programokat amelyek gyorsan megtelnek hamarosan újra hirdetjük.
Amennyiben további kérdése merül fel, keresse munkatársunkat az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Bohárné Szabó Mónika
- e-mail: uh.ravsavofpen@akinom.enrahob
- telefon: 0630/095-2701
A Vasvár Népfőiskola gazdag programkínálattal várja!
A nagytérségi népfőiskola célja egy olyan képző intézmény kialakítása, ahol a családi életre, a mindennapokra felkészítő tanfolyamokkal, kurzusokkal, rendezvényekkel hozzájárulhatunk értékeink megőrzéséhez.
Szellemiségében hordozza a nemzeti hagyományok megismertetését, és továbbvitelét, a helyi értékek, valamint az értékteremtő közösségek megőrzését és támogatását. Küldetése a vidék felemelése, a helyben való boldogulást segítő tudás és készségek átadása.
A Népfőiskola központja jelenleg Vasváron, a Békeházban működik, a képzéseinket itt, valamint a városban, illetve a Vasi-Hegyhát Natúrpark településein lévő, – térségi partnereink által működtetett – helyszíneken tartjuk. Az Ízes Vidék Gasztroműhely Oszkóban került kialakításra 2022-ben.

Ha nem szeretne lemaradni a Vasvár Népfőiskola programjairól...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, melyből egy-egy hónap programjairól értesülhet és közvetlenül regisztrálhat az eseményekre. Mivel a rendezvényeink jelentős része limitált létszámú, így nem marad le a legnépszerűbb programokról sem.
A Gasztroműhelyben az ízek lavinája várja. Ne maradjon le változatos programjainkról!