Véget ért a 2023-as Népfőiskolai Napközis Tábor!

Idén már második alkalommal nyitotta meg a tábor a kapuit. Az első napon a hangsúlyt az ismerkedésre, csapatépítésre fektettük. A csapatfeladatoknak köszönhetően hamar összehangolódott a csapat, így az egész heti közös táborozás jó hangulatban indult el.A keddi napon a Vasvári Múzeum és egy rövid városnéző séta volt a program. A sétát és tárlatot Zágorhidi Czigány […]
Kiscsőszön járt a Vasvár Népfőiskola

Szeptember 17-én rendezték meg Kiscsőszön az „Együttélésben – Égtájak, Kultúrák Kiscsőszön” programot, melyen a népfőiskola csapata is részt vett. Az egésznapos rendezvényen sok új élménnyel és régi barátokkal találkozhattunk. A rendezvény célja az volt, hogy a Kárpát-medence több térségének hagyományát és ma élő értékeit bemutassa, átadja az odalátogatóknak. Minden kitelepülés hozott magával egy darabot otthonról, […]
Élménynapok a népi építészet és a helyi értékek jegyében

Augusztus 12-én ért véget az Élménynapok a népi építészet és a helyi értékek jegyében elnevezésű tábor. A résztvevők az ország számos pontjáról érkeztek, ki egymaga, ki pedig családosan vágott neki a tábornak. A hét folyamán a programok között szerepelt egy boronapince sározása, Mező Máté Márton szakértő segítsége mellett, aminek kicsik és nagyok egyaránt örömmel ugrottak neki.A délutánokon a sarazás mellett különböző kézműves technikákkal […]
Virtuális séta a Hegyháton!

Itt a lehetőség, hogy virtuálisan barangoljunk a Hegyháton! Ha nem tudja eldönteni, hogy merre is induljon el kirándulni a hétvégén, akkor a virtuális séta segítségével könnyen bejárható a Hegyhát. Az alábbi linkre kattintva induljon el és az otthon kényelméből járja be a vidéket. https://www.thinglink.com/card/1585907992614666242