+36 30 095 2701

uh.ravsavofpen@ofni

Visszatekintés a Vasvár Népfőiskola 2022-es évére

Eseménydús évet zárt 2022-ben a Vasvár Népfőiskola, amely több mint 10-éves „előkészítést” követően 2021 szeptemberében kezdhette el intézményi szinten is a működését. Az év eseményeit az „Építs házat, művelj kertet, teremts jövőt vidéken” című programunk témaköreire alapozva terveztük, célul kitűzve azt is, hogy Vasváron és a térségben minél többen találkozhassanak közvetlenül is a népfőiskola által kínált lehetőségekkel.

A kulturális- közösségi események és képzések szervezésétől kezdve az építészeti tervezésen és beruházásokon keresztül a könyvkiadásig terjedően nagyon sokrétű tevékenységet valósítottunk meg az elmúlt évben.

2022-ben folytattuk az előző év végén elindított tematikus programokat, amelyek közül az egyik legnépszerűbb a Békeházban kéthetente megrendezett családi kézműves foglalkozás volt. Emellett hetente szerveztünk filmklubot, és a könyvtárral együttműködve is rendszeresen került sor klubfoglalkozásokra, valamint kéthetente szerdánként „népfőiskolai esteket” szerveztünk, ahol a helytörténeti előadásoktól a könyvbemutatókon át teázás művészetéig változatos témákkal vártuk az érdeklődőket.

Az év első hónapjainak legnagyobb újdonságaként képzéseket hirdettünk meg a népfőiskola kiemelt témaköreire alapozva. Nyolc alkalommal került sor a „biokertész leszek” című workshopra, de nagy népszerűségnek örvendett a „táplálkozási akadémia” is.

2022-ben 18 felnőttképzést valósítottunk meg, amelyek között népi kézműves képzések- (kosárfonás, szövés, szappankészítés, tűzzománcozás), a hagyományos építészet alapjait bemutató képzések- (hagyományos ácsmesterség, zsúpkészítés), turisztikai és gasztronómiai képzések- (hagyományos magyar cukrászat, élménygazda, borgasztronómia, ételek kínálása) voltak, de sor került például drónpilóta-, valamint civil zsurnaliszta képzésre, gyógynövényfelismerő képzésre illetve a vőfélység alapjainak elsajátítását lehetővé tevő képzésre is. Mindezek mellett tavasszal és ősszel közre tudtunk működni a helyi vállalkozások számára ismeret átadó események megszervezésében.

Külön öröm volt számunkra, hogy a képzésekre nem csupán a térségből, hanem sokszor az ország távolabbi részéből is érkeztek résztvevők, akiket a térség szállásadóival együttműködve fogadtunk.

A programok sorában tavasztól indultak el a helytörténeti érdekességeket bemutató „városnéző séták”, valamint új színfoltként a „natúrparki séták”, amelyek a 2021-ben megalakult Vasi-Hegyhát Natúrpark természeti értékeit, különleges élőhelyeit mutatták be az érdeklődőknek. Az év végére sikerült egy könyvet is megjelentetnünk „A Vasi-Hegyhát Natúrpark növény. és állatvilága”-címmel.

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjteménnyel és a Vasvári Múzeummal együttműködésben sor került a II. Domonkos Nyári Egyetem megszervezésére, helytörténet írók képzésére, valamint a 2021-ben elkezdett régészeti ásatás folytatására 2022 október-december között a Szent Mihály dombon, amit nagyon nagy számban tekinthettek meg az érdeklődők.

Az események, képzések mellett nagyon fontos volt számunkra, hogy előbbre léphessünk azokban a folyamatokban is, amelyek Vasváron egy nagytérségi népfőiskolai központ megépítéséhez vezethetnek.  Ennek érdekében egyrészt sor került az engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére, valamint Vasvár Önkormányzatával együttműködésben a központi épületegyüttesnek remélhetőleg helyszínt adó terület (korábbi Kemping) használatba vételére.

Nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy 2022-ben több beruházást is meg tudtunk valósítani a térségben abból a támogatásból, amit a Lakitelek Népfőiskola közreműködésével a Nemzeti Kulturális Alap nyújtott a Vasvár Népfőiskola fejlesztéséhez. Olyan helyszíneket alakítottunk ki, amelyek hiánypótló funkcióknak adhatnak helyszínt, és már rövid távon segíthetik a népfőiskola működését. Decemberben került átadásra a Domonkos Kolostor épületében a „kolostorszálló” két komfortos apartman-szobája, és 2023 első felében tervezzük az oszkói volt iskola épületében létrehozott Ízes Vidék Gasztroműhely-, valamint a népfőiskolai stúdió átadását is.

A népfőiskola működésének alapvető helyszíne az Ezredesházban lévő iroda, ahol munkatársaink szeretettel fogadnak minden megkeresést, érdeklődést a népfőiskola programjaival kapcsolatosan. Facebook oldalunkon és honlapunkon (www.nepfovasvar.hu) folyamatosan adunk hírt eseményeinkről, és havonta megjelenő hírlevelünkben is beszámolunk az aktualitásainkról.

Szeretnénk, ha 2023 az előző évhez hasonlóan gazdag programkínálatot hozna a térségünkben és a környéken élők számára, és örömmel várunk minden javaslatot, igényt, programötletet erre vonatkozóan.

Kovács István

szakmai vezető

További hírek

Meseíró pályázat diákoknak – 2024

A Vasvár Népfőiskola Meseíró pályázatot hirdet, általános iskolás 5-8. évfolyamos diákok 3 fős csapatai számára.         A jelentkezők által beküldött pályázatokat a Vasvár Népfőiskola szakmai

Népfőiskolai Filmklub