Befejeződött a Hagyományos ácsmunkák fatechnikái képzésünk. A 3 napos „Hagyományos ácsmunkák fatechnikái” c. képzésünkön az érdeklődők megismerkedhettek a népi építészet ácstechnikáival, melyet részben elméleti oktatás során, részben gyakorlatban kipróbálva sajátíthattak el. A képzés elméleti része a Hegypásztor Kör Közösségi Házában, a gyakorlati rész pedig a szőlőhegyen, az épülő Döbörhegyi pincénél zajlott. Az oktató, Béry Norbert, a nagyszámú csoport tagjainak sok olyan szakmai fogást, tapasztalatot adott át, mely a népi építészetben ismert volt, de manapság kevésbé használják, gyakorolják. A képzés népszerűségét mutatja, hogy olyan nagy volt az érdeklődés, hogy egy következő csoportra való érdeklődő jelentkezett a várólistára.
2024 márciusában Sopronkövesden zajlott a regionális Tájháztalálkozó.
A régió három megyéjéből, Vas, Zala és Győr-Sopron megyéből érkeztek a tájház és helytörténeti gyűjtemények vezetői, akik a nap folyamán szakmai előadásokat hallgathattak meg, többek